Kikeltek| a zöldek a fekete gyémánt ellen
2007. december 06. csütörtök 22:57
A Tolna megye és Baranya határán, a Mecsek lábainál fekvő Nagymányok mellett ötven esztendeig működött a bánya, de a kilencvenes években, több más magyarországi üzemhez hasonlóan ezt is bezárásra ítélték.
Egy pécsi vállalkozás most itt indítaná újra a szénbányászatot, a korábbi módszerrel ellentétben viszont nem mélyműveléssel hoznák felszínre az ásványkincset, hanem külfejtéssel termelnék ki a szenet. A cég szerint ugyanis érdemes újranyitni a bányát, hiszen több millió tonna szén rejlik a föld alatt, s nemcsak fosszilis tüzelőanyagként, hanem vegyészeti célra is fel lehet használni.
Környezetvédők viszont attól tartanak, a bányanyitás súlyos károkat okozhat a társégben.
A Zöld Forrás Környezetvédő Egyesület tagja, Ranga János azt mondja, számításaik szerint a kitermelés során a tervezett robbantásokból fakadó szeizmikus földmozgás miatt két érintett településen - Nagymányokon és Váralján - közel kétszázötven ház károsodhat. Ranga szerint a hidasi vízbázist, azaz Bonyhád vízkészletét is veszélyeztetik, hiszen a robbantások következtében repedések keletkeznek a földben, amelyeken keresztül a szennyezett talajvíz a mélyebben található vízkészletbe szivároghat.
A zöldek úgy látják, hogy a környezet mellett a lakosokra hatalmas terhelést jelent a fejtési munkálatok során felszabaduló nagy mennyiségű por is. A Zöld Forrás a bányanyitás megakadályozásnak érdekében az ügyben eljáró környezetvédelmi hatósághoz fordult, s azt sem tartják kizártnak, hogy a későbbiekben további jogi lépéseket tesznek.
Nagymányok polgármestere, Karl Béla munkatársunknak elmondta, megérti a környezetvédők aggodalmait, így a félelmek eloszlatása érdekében a céggel egy tizenhárom pontból álló szerződést írnak majd alá, s az ebben foglaltak betartatásával minimálisra csökkenthetik a bányászatból fakadó környezeti kockázatokat.
A megállapodásban többek között rögzítik, a vállalkozó új utat épít azért, hogy a szénszállítás elkerülje a falut, s - állandó ellenőrzés mellett - minden környezetvédelmi előírást szigorúan betartatnak a beruházóval. Mindezeken felül egy független szakértői csoportot kérnek fel: e grémium lesz hivatott dönteni arról, hogy az épületekben esetlegesen keletkező károk összefüggésben vannak-e a bányászati tevékenységgel.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyes rollerekre is kötelező lesz...
- Ismét két irányban haladhat a...
- Kora nyárias meleg várható kedden,...
- Indul a szezon: hétfőtől több vonat...
- Pénteken zárul a Felsőoktatási véradó...
- Nevelt lánya molesztálásáért ítéltek...
- Mohácsi győzelemmel zárult az...
- Vigyázzunk az úttesten átkelő...
- Belekapaszkodott az utolsó...
- Mohácsi rendőrök akadtak a Pécsett...